Ismerd meg az Ever After High™ bűvöletbe ejtő tanulóit, kiknek eleve elrendelt sorsa, hogy maguk is beteljesítsék legendás mesehős szüleik végzetét (vagy éppen fittyet hányjanak arra)...Az előkelőekre nagy csattanó vár,ha Raven Queen™ megkérdőjelezi előre elrendelt sorsát, és ezzel veszélybe sodorja az idei Örökség Napját, míg a zendülők lélegzetvisszafojtva várják, hogy Raven Queennek™ sikerül-e gyökeresen megváltoztatnia előre elrendelt sorsát az idei Örökség Napján.
Elit Mesehősök
3 Szabad hely I Chatbe jelentkezz!
Szavazás
Neked melyik Maddie baba nyerte el tetszésed?
Mesés Chat
Instagram
Projects
Zűrös Tavasz - Amikor egyértelművé válnak a jelek, hogy valamilyen gonosz átok sújtja a környéket, az Ever After High tanulóira hárul a feladat, hogy összefogjanak, és – Csodaországból érkező új barátaik segítségével – megmentsék a szívüknek oly kedves világot...Miért viselkednek az Ever After High diákjai úgy, mintha teljesen kifordultak volna önmagukból?
Way Too Wonderland - Egy újabb csodás nap az Ever After High falai közt, de ezúttal, már túlságosan is sok csodával... A lányok utazást tesznek Csodaországba egy mágikus könyv miatt, ugyanis még mindig vannak gonosz erők, amiket jobb legyőzni - rengetegnyi dolgot fedeznek fel, köztük a csodaországi gimit, de nem minden oly mesés, aminek igérkezik...
Hihetetlen! Új babák promo képei jelentek meg a napokban. Kezdeném a Royally Ever AfterApple White babával, szempillái különlegesek akárcsak az SDCC Raven Queen-nek, szerintem van összefüggés a kettő között. Ja és végre tisztább, nagyobb képek, ami szerintem ebből a szempontból nagyon jó!
Ezek az újabb babák őszintén szólva egész új generációk (jó szempontból), tényleg kidolgozotabbak és még ezt a dobozukról is elmondhatom ezt. Erre példa az új Heartstruck C. A. Cupid:
"Amikor Cupid, véletlenűl elvesziti az íját és nyilait, Hunter Huntsman megtalálja, és akaratlanúl is kilő néhányat, amik különböző embereket találnak el! A nyilak hatására a fél iskola szerelmes lesz - de nem olyanba akibe kellene! Cupid szíve is gyorsan kezd verni, de inkább az ijedtségtől és hozzálát helyrehozni a dolgokat!"
Megjelentek a napokban képek, az elsőn a gyűjtőknek készített óriási(43cm-es) baba, ami nem igazán tetszik, de nem tudnék jobbat csinálni...
Második pedig egy új szereplő, de sajnos nem lehet tudni ki is ő...Talgatások szerint lehet, hogy Brooke Page vagy Midas király lánya. Egyébként nagyan szép baba, igaz nem annyira kidolgozott, de nekem teljes mértékben tetszik, és nektek?
Sziasztok! Megjelent egy új epizód "Palikakukkok" címen, de igazából "Buli a lápon" címmel rendelkezik, mert a Mattel kicsit elcímezte :D Mit ne mondjak megsajnáltam Faybelle-t... Valamint egy másik epizód is megjelent, de nem magyarul, álítólag ennek kéne "Palikakukkok"-nak lenni.
Részletesebb képek jelentek meg a nemrégiben kiadott babákról, azaz a Fairest on Ice kollekcióról (katt a nagyobb méretért):
Megérzéseim szerint ez a kollekció is kap egy epizódot, akárcsak a Trough the Woods. Szerintem Duchess a legszebb a három baba közül, de ízlések és pofonok!
Megérkeztek kis méretben a Fairest on Ice promo képei, -ezután kisebb méretekre számíthatunk?-
A WTW Briarpromo képe is kisebb méretű volt, ezekután nem lepődnék meg, ha az újabb képek picik és rosszabb minőségűek lennének....Remélem ez nem fog bekövetkezni és lesznek nagyobb képek is.
Darling-ról is szintén kaptunk rövike videót, itt is róla a jellemzés és a fordítás:
Aki nem tudná ő is a Charming családtagja. A Zűrös Tavaszcímű filmben is feltünt páncélbanFehérlovagként. Titokzatosnak említettk, szerintem egy rejtőzködő szépség xD, ha mondhatom ezt. Szobatársa Rosabella, de majd lefordítom a Bioját...
Videó fordítás:
Narrátor: "Mit csinálhat? Ő a törénete szerint hős! Lehet, hogy őt csak a tett vezérli?"
Térjünk is a Design-re...Valószínüleg a szavazások állásai alapján pénteken lesz új az oldal kinézete mégpedig Raven Queen szerepel majd rajta ezek még változhatnak, ha nem még szavaztatok tegyétek meg, mert a TI VÉLEMÉNYETEK SZÁMÍT!